Eszünk-iszunk-beszólunk

GerillaGasztro

GerillaGasztro


BAKONY, ERDŐ, TAVASZ, SZERETEM II. RÉSZ

Márcziusi ifjak az esőben

2017. március 20. - GerilLaca

Szombat (03.18.) , ahogy jó előre számítottunk rá, esővel érkezett.

Zömében gyerekekkel nyomulunk, mindig van tervünk esős időre is, meglepő módon most sem volt ez másképpen.

Amúgy meg sosem zavart különösebben az eső, szerintünk ettől nem áll meg a világ.

Felszaladtunk a Szarvaskút Hotel termelői piacára, sok árus nem volt (gondolom a kedvezőtlen idő miatt).

Ez nem tántorította el attól a csajokat, hogy levegyenek egy kis Boksa-féle termelői szörpre, csemegeubira,

persze magam felé is hajlott a kezem felvásároltam a birsalmasajt készlet javát.

boksa.jpg

Korábban a PannonCsillagdában, Bakonyi Erdők Házában már jártunk.

Eddigi években a Bakonybéli tájház kimaradt a szórásból, ezért idén ez került sorra.

Maga az épület már kívülről is impozáns, hatalmas oszlopokkal megtámasztott tornácával, torkos pajtájával.

tejhaz.JPG

Először egy 1857-es térképen szerepel az épület, falai kicsit már kifelé dőlnek, de látszik, hogy van benne anyag, statikusok szerint is bír még jónéhány évet.

Egy helyi kereskedőcsaládé volt, ennek szellemében jómódú család mindennapjaiba enged betekintést.

Ha már a főzés, mindenkinek ajánlom figyelmébe a „nagy” házban található füstölős zártkéményes „csikótűzhelyet”, illetve a „kis” épület konyhájában a nyitott kéményes megoldást.

Mit nem adnék érte, ha lefőzhetnék rajtuk egy ünnepi menüsort…

csiko.JPG

Gyerekeink (4-9-13), hála az égnek korukhoz képest meglepően nyitottan fogadják a hasonló programokat.

A hagyományos néprajzi kiállításon túl, helyet kap még itt egy állandó kiállítás a Bakonybél indiánjairól.

Cseh Tamás eme szellemi örökségét egy teljes helységet felölelő szerény, ám rendkívül érdekes és informatív kiállításon mutatják be.

Követendő példa, hogy próbálják megőrizni az újkori hagyományokat és értékeket (is).

Természetesen tájházazást követően a Pikoló vendéglő felé vettük az irányt, a napi krémes, mustárosszelet és káposztasaláta adagok bevitele végett.

Ekkor már keményebben belehúzott az eső is, a délutáni csendespihenőt követően Monostor látogatást terveztünk.

Itt a belépőjegy árában benne van a Templom és a gyönyörűen gondozott és rendben tartott Arborétum és a zarándokudvar látogatása is.

Kihasználva a szünetelő esőt, a kertben kezdtünk.

Jót mulattam magamban, miközben eszembe jutott az alcsúti arborétum előtt egymást taposó tömeg, mi itt öten sétálgattunk élvezve a többszáz négyzetméternyi hóvirágszőnyeg látványát.

monostor_hovirag.jpg

A puritán, de ennek ellenére szép és barátságos templom után egy kávé mellett tervezgettük a vacsorát.

Tekintve, hogy kis Hazánk egyik legnépszerűbb vadgazdálkodási területén (http://www.bakonyerdo.hu/)

járunk, joggal fogalmazódott meg bennünk az igény egy kis vadpecsenyére.

Hosszas offroad tekergés után Zircre keveredtünk a Patkó étterembe.

Középső lányom szarvaspörköltet kért, ízre abszolút hozta az elvárhatót, a hús előkészítését csinálhatták volna körültekintőbben, elég sok ín maradt benne, a mellé kapott galuska szerintem megállt.

Én szarvassültet ettem narancsos mártással, korokettal.

Sajna ez cseppet kiszáradt, a krokett hozta a várhatót.

A mártással kapcsolatban elgondolkodtam, vajon mennyi időnek kell eltelnie még Magyarországon amíg elfelejtjük a lisztes, leves/mártás kockás szörnyűségeket.

Nem volt csomós, nem volt kifejezetten rossz íze, de szerintem pont ugyanennyi energia és erőforrás befektetésével készíthető jó mártás is.

Iringó mézes-mustáros csirkét evett, jó volt, szaftos, semmi extra.

Anya bazsalikomos, szárított paradicsomos pennéje szerintem jó volt, nekem nagyon eltalálták a tészta keménységét.

patko_teszta.jpg

Olivia bolognait kért. Jájjj, most nyelek egyet. Hívjuk paradicsomos darálthúsos tésztának. Azt hiszem ez majd későbbiekben kap egy külön posztot, sokan próbáltak már rendet tenni a fejekben, azt hiszem én is beállok a sorba.

Gyerkőc megette, jó íze volt, tésztát sem főzték túl, ennyi.

Kiszolgálás gyors, nagyon kedves, nagyon figyelmes, nekem ez nagyon oké volt, főleg annak tükrében, hogy

sajnos kisebb városokban, sokszor állnak besavanyodott alakok a pult mögött.

Mára ennyi elég is volt, hazafelé vettük az irányt, hátha utolsó napra megkegyelmez nekünk az időjárás.

Vasárnap hidegen, szelesen ám szórványos napsütéssel indult.

Reggelit és a bepakolást követően, elindultunk medvehagymát gyűjteni a Gerence völgyébe. (Bakonybélben szokott lenni Medvehagyma Fesztivál is.)

hagymak.jpg

Gyerekek és mi is nagyon szeretjük, a kicsit fokhagymára és zöldhagymára is emlékeztető ízvilágát.

Rengeteg felhasználási lehetősége van, de hamarosan ennek külön írást is szentelek.

Miután hétfőn munka, otthon pedig vért ránk a számos teendő, a 2,5 órás hazaúttal is kalkulálva

kifizettük és elhagytuk a szállást.  

Áginénitől való búcsúzást követően helyükre kerültek a krémesek, mustárosszeletek és káposztasaláták,

ezt követően Árpibácsiékkal is kezet ráztunk, majd nehéz szívvel hazafelé vettük az irányt.

Nehezen szánom rá magam, hogy itt hagyjuk ezt a nyugodt kis helyet a végtelen erdőkkel.

Ősszel egészen biztosan, de talán még a nyári gombaszezonban is tervezünk visszatérni.

Első rész itt.

BAKONY, ERDŐ, TAVASZ, SZERETEM

AVAGY A MÁRCZIUSI GERILLÁK I.RÉSZ

Kedvelem ezeket a hegyi/erdei embereket a maguk egyszerű smirglis modorukkal, őszinteségükkel, jól esik, ahogy belenéznek az ember szemébe, miközben hozzád beszélnek.

Kedvelem a szolid fafüstös falvakat a kis kőházakkal, a zsírtól ragacsos padlójú kiskocsmákat, a kommandós ancúgban ittasodó pálinkagőzös közönségével (ami tulajdonképpen a helyi népviselet), egyszóval itthon vagyok.

Több mint 10 éve már, hogy először tettük be ide a lábunkat, meglepetésnek szántam Anyának 2006 októberében.

Akkor találtunk rá Áginénire, Árpibácsira, Bakonybélre, azóta egy kis darabunk itt maradt, ide jár „lakni”.

Áginéninél úgy laktunk először, hogy nem is volt itthon, szomszédtól kaptuk a kulcsot és itthagytuk a pénzt távozáskor.

Utána következő tavasszal persze megismerkedtünk, na én mindig is ilyennek képzeltem a jó boszorkányt az Óz-ból :-)

Akkor bukkan fel amikor szükség van rá, mindenre van egy jó ötlete, mindenkihez egy jó szava és olyan élettörténete, ami külön is megérne egy regényt.

Utálom a házinéniket, klasszikus értelemben Ő nem az.

Árpi bácsihoz először első ősszel tértünk be, anya persze beteg volt (eleinte kiköpte magából a Bakony), egy hahotás vicc elsütését, illetve az első közös áldomás elfogyasztását követően zártam végleg a szívembe az 50-es éveiben járó, igen művelt radartechnikust (atyaisten, ez mint valami házassági hirdetés a 30-as évekből) és szigorú, ám rendkívül kedves és házias feleségét és fiát.

Büszke vagyok rá, hogy (remélem ), barátaim között tudhatom.

Az ebédek/vacsorák zömét itt bonyolítjuk, a blog indulásakor megfogadtam, hogy olyan helyről nem írok kritikát ahol „otthon” vagyok, ez a hely ezeknek egyike és tartom is magam kezdeti elhatározásomhoz.

Legyen elég annyi, hogy mindig friss és finom a kaja, a kiszolgálás osztályon felüli, semmi extra, de minden egyszerű és nagyszerű.

Kihagyhatatlan: mustáros szelet, káposztasaláta, Marika-féle házi krémes, egy jó beszélgetés (legyél nyitott, ők is azok)

Most már öten járunk ide, minden ősszel és tavasszal, nem tudnám magunkat elképzelni e nélkül, megunhatatlan hála az égnek a gyerekeknek is.

Idén 15-én érkeztünk ragyogó időben, a számtalan helyszín és látnivaló közül úgy próbálunk szelektálni, hogy ami ősszel „megvolt” azt tavasszal nem muszáj.

Első napra egy könnyű Tábor-hegy túrát terveztünk, a gyerkőcöknek mindig kell egy kis idő, hogy ideérjenek…

 5,5 km könnyű séta 251 m szinttel, közben a nagyokkal bementünk egy vadrezervátumba hátha látunk valamit, később a jutalmunk is meglett egy 4-5 tagú őzcsapattal találkoztunk.20170315_171715_1.jpg

20170315_164435_1.jpg

16-án a Caradhras (By Iringó) volt a célpont, talán tudjuk, hogy természetvédelmi, lezárt terület, ennek tudomásom szerint nincsen különösebb indoka, ám mi tudatlanságunkból fakadóan rendszeresen látogatjuk, kiemelten figyelve sajátos flórájának és faunájának érintetlenségére és háborítatlanságára.

20170316_110330_1.jpg

cca. 7 km-t tekertünk le 480 m szinttel, közben megálltunk a tolvajok barlangjainál, meg külön egyszer szalonnázni is. Lefelé jövet lövést hallottunk, innen kezdve láthatósági ruhában folytattuk utunkat a régi turistaúton.

20170316_140328.jpg

Pénteken sport napot tartván, Cseszneknek vettük reggel az irányt.

Nálunk egy ideje a mászás „népsport” a gyerkőcök is másznak.

A gyerekpályán kezdtem Totóval és Iringóval ezt viszonylag gyorsan abszolváltuk.20170317_100637.jpg

Utána anyával estünk neki a Várpanoráma út C-D pályának, ezt még megfejeltük egy Ostromlók útjával B-C, erre Iringó anyával még ráduplázott.

Hazafelé betértünk Zircre termelői sajtért és mézért Dóriékhoz, majd, hogy ne unatkozzunk este, kiültünk vadlesre a Som-hegy aljába.

A mező szélén álló lesre esett a választásom, egy nyiladék mellett, mint utólag kiderült, nem döntöttem rosszul…

17:00 után ültünk ki, ezután nem ettünk, ittunk, szépen lassan ránk telepedett a sötét.

Az első vendégünk 18:15 körül érkezett egy S alakban somfordáló ravaszdi róka személyében.

Miután eltűnt, csak a pockok neszezését hallgattuk a les alatt.

Hét előtt egyszer csak jött a vihar előtti csend, aztán a sokat látott őszi avar zörgése hallatszott a hátunk mögül.

Mintha a hátunkon futkosott volna hideg...

Paták taposták a kora tavaszi földet, lépések ropogtak alattunk, a csajokban megállt az ütő és egyszer csak könnyű léptek koppantak a mező széli poros úton, halványan foltok is látszottak a sötétben.

Egy 10-15 tagú őzcsorda haladt el mellettünk, mikor felkattintottuk a kézi lámpát, nem zavartatták magukat, egyszerűen továbbhaladtak dolgukra.

Ezután mi sem fagyoskodtunk tovább, megnéztük közelről a pockokat, majd hazaindultunk, hogy újult erővel vágjunk bele a hétvégébe…

Folytatás itt.

süti beállítások módosítása