Mindig is szerettünk kirándulni. Amikor gyerekeink lettek, kicsit vissza kellett venni a tempóból és a távokból, de egyre többet merünk már bevállalni, hogy a legkisebb is elmúlt már 4.
A húsvéthétfőslocsolókelőlelszökős kirándulásoknak évtizedes hagyománya van immár, az útvonal évek óta változatlan. Bár a locsolás visszasettenkedett az utóbbi években, de legalább kiszellőzik a hölgyek feje, mire hazaérünk :-)
Pilisszentiván Villa Negrától indulunk. A locsolkodás miatt - és hogy bevárjunk mindenkit - jó sokat időzünk.
Aztán indulás a NagySzénásra. Ha kevesebb gyerek van velünk, akkor a Magaskő (Ördög-torony) érintésével, most azonban a lankásabb utat választottuk, mely jobbról kerüli meg a sziklát.
Utána hosszan megyünk felfelé, hogy elérjük a Nagyszénás 550 m-es tetejét. Innen gyönyörű panoráma nyílik minden irányba.
A Nagyszénási menedékház hűlt helye mellett remek ebédelőhely van asztalokkal, itt szintén elidőzünk egy kicsit a csapattal. Előkerülnek a főtt tojások, és a húsvéti sonka maradékából készített remekművek. Sajnos a kirándulók többsége nem tartja be a természetjárás legalapvetőbb szabályait sem, ezért nagyon sok a szemét itt. Számomra érthetetlen, hogy miért nem lehet kinevezni egy zacskót szemetesnek, abban gyűjteni a kiürült csomagolóanyagokat. Ha nincs szemeteskosár a közelben (és persze nincs), akkor pedig szépen magunkkal visszük addig, míg a következő kukába ki nem tudjuk dobni, még ha az kilométerekre van is...
A visszaúton az Antónia árkot választjuk, ahonnan a piros jelzést követve jutunk vissza a Jági-tó érintésével a Villa Negrához Pilisszentivánra.
Házi biológusunknak köszönhetően a gyerekek ismerkednek a virágokkal, erdei ehető növényekkel: salátaboglárka, sóskaborbolya, hárslevél..
Utunk 14 km volt oda-vissza, kb. 350 szintemelkedéssel. A kirándulás mindennel együtt 11 óra volt (gyülekezés, gyönyörködés, ebéd, lazítás, stb), amiből maga a túrázás nettó 4,5 óra.
Kedvelem ezeket a hegyi/erdei embereket a maguk egyszerű smirglis modorukkal, őszinteségükkel, jól esik, ahogy belenéznek az ember szemébe, miközben hozzád beszélnek.
Kedvelem a szolid fafüstös falvakat a kis kőházakkal, a zsírtól ragacsos padlójú kiskocsmákat, a kommandós ancúgban ittasodó pálinkagőzös közönségével (ami tulajdonképpen a helyi népviselet), egyszóval itthon vagyok.
Több mint 10 éve már, hogy először tettük be ide a lábunkat, meglepetésnek szántam Anyának 2006 októberében.
Áginéninél úgy laktunk először, hogy nem is volt itthon, szomszédtól kaptuk a kulcsot és itthagytuk a pénzt távozáskor.
Utána következő tavasszal persze megismerkedtünk, na én mindig is ilyennek képzeltem a jó boszorkányt az Óz-ból :-)
Akkor bukkan fel amikor szükség van rá, mindenre van egy jó ötlete, mindenkihez egy jó szava és olyan élettörténete, ami külön is megérne egy regényt.
Utálom a házinéniket, klasszikus értelemben Ő nem az.
Árpi bácsihoz először első ősszel tértünk be, anya persze beteg volt (eleinte kiköpte magából a Bakony), egy hahotás vicc elsütését, illetve az első közös áldomás elfogyasztását követően zártam végleg a szívembe az 50-es éveiben járó, igen művelt radartechnikust (atyaisten, ez mint valami házassági hirdetés a 30-as évekből) és szigorú, ám rendkívül kedves és házias feleségét és fiát.
Büszke vagyok rá, hogy (remélem ), barátaim között tudhatom.
Az ebédek/vacsorák zömét itt bonyolítjuk, a blog indulásakor megfogadtam, hogy olyan helyről nem írok kritikát ahol „otthon” vagyok, ez a hely ezeknek egyike és tartom is magam kezdeti elhatározásomhoz.
Legyen elég annyi, hogy mindig friss és finom a kaja, a kiszolgálás osztályon felüli, semmi extra, de minden egyszerű és nagyszerű.
Kihagyhatatlan: mustáros szelet, káposztasaláta, Marika-féle házi krémes, egy jó beszélgetés (legyél nyitott, ők is azok)
Most már öten járunk ide, minden ősszel és tavasszal, nem tudnám magunkat elképzelni e nélkül, megunhatatlan hála az égnek a gyerekeknek is.
Idén 15-én érkeztünk ragyogó időben, a számtalan helyszín és látnivaló közül úgy próbálunk szelektálni, hogy ami ősszel „megvolt” azt tavasszal nem muszáj.
Első napra egy könnyű Tábor-hegy túrát terveztünk, a gyerkőcöknek mindig kell egy kis idő, hogy ideérjenek…
5,5 km könnyű séta 251 m szinttel, közben a nagyokkal bementünk egy vadrezervátumba hátha látunk valamit, később a jutalmunk is meglett egy 4-5 tagú őzcsapattal találkoztunk.
16-án a Caradhras (By Iringó) volt a célpont, talán tudjuk, hogy természetvédelmi, lezárt terület, ennek tudomásom szerint nincsen különösebb indoka, ám mi tudatlanságunkból fakadóan rendszeresen látogatjuk, kiemelten figyelve sajátos flórájának és faunájának érintetlenségére és háborítatlanságára.
cca. 7 km-t tekertünk le 480 m szinttel, közben megálltunk a tolvajok barlangjainál, meg külön egyszer szalonnázni is. Lefelé jövet lövést hallottunk, innen kezdve láthatósági ruhában folytattuk utunkat a régi turistaúton.
Pénteken sport napot tartván, Cseszneknek vettük reggel az irányt.
Nálunk egy ideje a mászás „népsport” a gyerkőcök is másznak.
A gyerekpályán kezdtem Totóval és Iringóval ezt viszonylag gyorsan abszolváltuk.
Utána anyával estünk neki a Várpanoráma út C-D pályának, ezt még megfejeltük egy Ostromlók útjával B-C, erre Iringó anyával még ráduplázott.
Hazafelé betértünk Zircre termelői sajtért és mézért Dóriékhoz, majd, hogy ne unatkozzunk este, kiültünk vadlesre a Som-hegy aljába.
A mező szélén álló lesre esett a választásom, egy nyiladék mellett, mint utólag kiderült, nem döntöttem rosszul…
17:00 után ültünk ki, ezután nem ettünk, ittunk, szépen lassan ránk telepedett a sötét.
Az első vendégünk 18:15 körül érkezett egy S alakban somfordáló ravaszdi róka személyében.
Miután eltűnt, csak a pockok neszezését hallgattuk a les alatt.
Hét előtt egyszer csak jött a vihar előtti csend, aztán a sokat látott őszi avar zörgése hallatszott a hátunk mögül.
Mintha a hátunkon futkosott volna hideg...
Paták taposták a kora tavaszi földet, lépések ropogtak alattunk, a csajokban megállt az ütő és egyszer csak könnyű léptek koppantak a mező széli poros úton, halványan foltok is látszottak a sötétben.
Egy 10-15 tagú őzcsorda haladt el mellettünk, mikor felkattintottuk a kézi lámpát, nem zavartatták magukat, egyszerűen továbbhaladtak dolgukra.
Ezután mi sem fagyoskodtunk tovább, megnéztük közelről a pockokat, majd hazaindultunk, hogy újult erővel vágjunk bele a hétvégébe…