Miután a papszelet igen magasra tette a lécet, tovább keresgéltem a megfelelő rántotthúst.

Hogy szpojlerezzek kicsit, talán meg is találtam a (számomra) tökéletes húsfajtát.

Csodálatos borjúfelsálat vettem ma reggel, alig vártam, hogy nekiessek.

A klasszikus kruplisaláta szerintem továbbra is kihagyhatatlnan a fogásból, viszont a körtebefőttem sajnos elfogyott, tehát ezúttal kénytelen vagyok a klasszikus barackbefőttel tálalni.

A wienerschnitzel az egyik legelterjedtebb legenda szerint milánó környékéről származik (minden ami jó, az olasz?:) ).

Nyolcszáznegyvennyolcban vezényelte oda Ferenc József Radeczky-t, hogy verje le az Észak-Olasz forradalmat.

Egyik innen írt jelentésében említi a panírban kisütött borjúhúst, melynek recepjét hazavitte magával a császári udvarba.

Írásos bizonyítéka a történetnek természetesen nincs, tehát vagy igaz, vagy nem.

Ami valószínűsíthető, hogy Dél-Európából ered és onnan terjedt el, talán Olaszországon keresztül, amúgy érdemes utánaolvasni, elég jó sztori.

No, de vissza a kajához.

Kedvenc hentesem volt olyan kedves és vékony, kb. 0,5 cm szeletekre vágta, így nem kellett klopfolóval meggyaláznom (amúgy eszembe sem jutott volna ilyesmi).

Szeleteket finoman sóztam, ezután kapott egy gyors panírt liszt, tojás, morzsa formájában.

Végre olvasztottam sertészsírt, így nem holmi növényi olajban kell kirántanom a nemes húsdarabokat.

Aranybarnára sütöttem őket közepes lángon, nem kell alá sok zsír, elég ha ellepi.

Sütés közben időnként megrázom a serpenyőt, hogy a teteje is kapjon a forró zsírból és felhólyagosodjon.

Befőttel, krumplisalátával és egy gerezd citrommal tálalom.

Kívül roppanós, belül kellően szaftos maradt, isteni.

Csak azért nem merek 5/5-öt adni, mert mi lesz, ha még találok ennél is jobbat?

Legyen 4,8/5, de ez nagyon erős volt.

Maradékot nem dobjuk ki, beletesszük egy mélytányérba, ráöntjük a zsírt amiben sütöttük.

Hűtőben megdermesztjük, friss kenyérrel, savanyúsággal fenséges vacsora kerekedik belőle.

Jó étvágyat!