A következő posztot Anya jegyzi.

Mindig is szerettünk kirándulni. Amikor gyerekeink lettek, kicsit vissza kellett venni a tempóból és a távokból, de egyre többet merünk már bevállalni, hogy a legkisebb is elmúlt már 4.

A húsvéthétfőslocsolókelőlelszökős kirándulásoknak évtizedes hagyománya van immár, az útvonal évek óta változatlan. Bár a locsolás visszasettenkedett az utóbbi években, de legalább kiszellőzik a hölgyek feje, mire hazaérünk :-)

Pilisszentiván Villa Negrától indulunk. A locsolkodás miatt - és hogy bevárjunk mindenkit - jó sokat időzünk.

Aztán indulás a NagySzénásra. Ha kevesebb gyerek van velünk, akkor a Magaskő (Ördög-torony) érintésével, most azonban a lankásabb utat választottuk, mely jobbról kerüli meg a sziklát.

Utána hosszan megyünk felfelé, hogy elérjük a Nagyszénás 550 m-es tetejét. Innen gyönyörű panoráma nyílik minden irányba.

A Nagyszénási menedékház hűlt helye mellett remek ebédelőhely van asztalokkal, itt szintén elidőzünk egy kicsit a csapattal. Előkerülnek a főtt tojások, és a húsvéti sonka maradékából készített remekművek. Sajnos a kirándulók többsége nem tartja be a természetjárás legalapvetőbb szabályait sem, ezért nagyon sok a szemét itt. Számomra érthetetlen, hogy miért nem lehet kinevezni egy zacskót szemetesnek, abban gyűjteni a kiürült csomagolóanyagokat. Ha nincs szemeteskosár a közelben (és persze nincs), akkor pedig szépen magunkkal visszük addig, míg a következő kukába ki nem tudjuk dobni, még ha az kilométerekre van is...

Utunkat folytatjuk a Zsíros-hegyre , ahol a szomját olthatja a megfáradt vándor a Muflon-itatóban. 

A visszaúton az Antónia árkot választjuk, ahonnan a piros jelzést követve jutunk vissza a Jági-tó érintésével a Villa Negrához Pilisszentivánra.

Házi biológusunknak köszönhetően a gyerekek ismerkednek a virágokkal, erdei ehető növényekkel: salátaboglárka, sóskaborbolya, hárslevél..

Utunk 14 km volt oda-vissza, kb. 350 szintemelkedéssel. A kirándulás mindennel együtt 11 óra volt (gyülekezés, gyönyörködés, ebéd, lazítás, stb), amiből maga a túrázás nettó 4,5 óra.

Nyakunkon a jó idő, sokan igyekeznek minél több időt a szabadban tölteni.

Gyerekkorom óta járom az erdőket, javarészt nem utakon, illetve nem a frekventált turista utakon közlekedve.

Mióta gyermekeink vannak, ebből nyilván alább kellett adnom, gyakran találkozom másokkal is az erdőben.

Nem tagadom, mint rajtam kívül jónéhányan, valahol én is a magányt keresem a vadonban, eleve nem szívesen osztozom rajta másokkal, ebből kifolyólag eredendően kritikusabb vagyok az átlagnál.

Ha már így alakul, igyekszem úgy viselkedni, hogy lehetőleg ne zavarjak másokat, ne rontsam el az ő kikapcsolódásukat.

Sajnos a mai túrázók körében rengeteg olyan emberrel hoz össze a sors, aki nincsen tekintettel a környezetére.

Álljanak itt az erdőjárás (szerintem) legfontosabb írott és íratlan szabályai.

Gondolhatnátok, hogy ezek elcsépelt dolgok és mindenki tudja/betartja, hát sajnos nagyon nem.

Nem véletlenül írom le, szinte mindegyik probléma felmerül minden túránk alkalmával.

 Udvariasság

Köszönünk, ez ugyanolyan, mint reggel felkelni, vagy táplálkozni, vagy inni.

Találkozol valakivel, köszöntöd:

A férfi köszönti előre a nőt

A fiatalabb köszönti előre az idősebbet

A társaságba /pihenő-, tűzrakóhelyhez újonnan érkezett köszönti előre az ott lévőket

A köszönést kötelező módon fogadjuk

Előzékenység

Ha meredeken, dombon, hegyen közlekedünk, MINDIG a felfelé jövőnek van elsőbbsége.

Köszönünk, félreállunk, megvárjuk amíg tovább halad.

Nem toljuk félre, nem rúgjuk fel, nem ütjük el.

Pihenőhelyeken, padoknál, ha érkezik valaki, köszönünk/fogadjuk a köszöntését, ha idősebb, vagy kisgyerekkel van,felkínáljuk az ülőhelyet.

Kerékpár

Ha kerékpárral közlekedem a turistaúton (nem kijelölt kerékpárútra gondolok), meghúzom magam, mert nem kerékpárút, nem gondolom azt, hogy nekem van elsőbbségem, nem gázolom el a turistákat.

Előzékeny vagyok, köszönök.

Ló

Tudom a ló nagy, erős is, meg gyorsan megy, ráadásul 4 lába van.

Ennek ellenére nem tapostatjuk el vele a túrázókat, nem, a gyerekeiket sem.

Nem üríttetjük a padok/tűzrakóhelyek mellé, lehetőleg a turistaút kellős közepére sem.

Kutya

Na ez a téma a szívem csücske.

Mindjárt az elején szeretném leszögezni, szerintem egyáltalán nem való erdőbe az eb, hacsak nem munkakutya.

A hobbikutyatartást nem tartom valami sokra, ettől függetlenül elfogadom, hogy másoknak ez a hobbija.

Vannak kutyás barátaim, szoktak kutyát hozni magukkal, nyilván kompromisszumokat kötök.

Ők kultúráltak, megkötik az ebet, ha éppen nincs megkötve, de jön valaki szembe, odahívják és megfogják.

Nem, nem bizonygatják, hogy nem harap, nem engedik, hogy összedörgölőzze/nyálazza a kedves kirándulókat.

Nem, hálát sem várnak el mindezért, mert pl. tudják, hogy természetvédelmi területre tilos kutyát vinni és tilosban járnak…

Pihenőhelyeken jó messze kötik ki a padoktól, hogy ne zavarjanak másokat.

Nem üríttetik a kutyát a turistaútra, odébb mennek pár métert és ott teszik, utána avarral, földdel letakarják.

Szemét

Másik kedvenc témám.

Erdőben nem szemetelünk!

Lerágott csont ez is, tudom, de ne gondoljátok.

Minden túrán össze tudok szedni egy szatyor szemetet.

Nem is értem, pedig annyira egyszerű.

Valami kiürül, beteszed egy zacsiba, azt pedig a hátizsákodba, mi ezen olyan nagyon nehéz?

Rongálás

Vadászleseket nem tesszük tönkre, nem visszük el a létrát.

Kilátókat szintén nem, nem, itt sem hagyunk szemetet.

Természetvédelem (általános) szabályai

Nem szedünk virágot természetvédelmi területen, azt a kis semmilyen giz-gazt sem, gyermekek sem.

Nem ordibálunk, vadakat nem hajtjuk, kutyát sem engedjük utána.

Halkan közlekedünk, nem viszünk magunkkal rádiót, tisztelünk másokat, akik kikapcsolódni, pihenni járnak az erdőbe.

Tüzet kijelölt helyen rakunk, ha kész a kaja eloltjuk, szemetet természetesen összeszedjük, elvisszük magunkkal.

És végezetül, minden eszközzel óvjuk, védjük a természetet!

Vigyázzunk rá, hogy unokáinknak is legyen hol kikapcsolódniuk!

Kedvelem ezeket a hegyi/erdei embereket a maguk egyszerű smirglis modorukkal, őszinteségükkel, jól esik, ahogy belenéznek az ember szemébe, miközben hozzád beszélnek.

Kedvelem a szolid fafüstös falvakat a kis kőházakkal, a zsírtól ragacsos padlójú kiskocsmákat, a kommandós ancúgban ittasodó pálinkagőzös közönségével (ami tulajdonképpen a helyi népviselet), egyszóval itthon vagyok.

Több mint 10 éve már, hogy először tettük be ide a lábunkat, meglepetésnek szántam Anyának 2006 októberében.

Akkor találtunk rá Áginénire, Árpibácsira, Bakonybélre, azóta egy kis darabunk itt maradt, ide jár „lakni”.

Áginéninél úgy laktunk először, hogy nem is volt itthon, szomszédtól kaptuk a kulcsot és itthagytuk a pénzt távozáskor.

Utána következő tavasszal persze megismerkedtünk, na én mindig is ilyennek képzeltem a jó boszorkányt az Óz-ból :-)

Akkor bukkan fel amikor szükség van rá, mindenre van egy jó ötlete, mindenkihez egy jó szava és olyan élettörténete, ami külön is megérne egy regényt.

Utálom a házinéniket, klasszikus értelemben Ő nem az.

Árpi bácsihoz először első ősszel tértünk be, anya persze beteg volt (eleinte kiköpte magából a Bakony), egy hahotás vicc elsütését, illetve az első közös áldomás elfogyasztását követően zártam végleg a szívembe az 50-es éveiben járó, igen művelt radartechnikust (atyaisten, ez mint valami házassági hirdetés a 30-as évekből) és szigorú, ám rendkívül kedves és házias feleségét és fiát.

Büszke vagyok rá, hogy (remélem ), barátaim között tudhatom.

Az ebédek/vacsorák zömét itt bonyolítjuk, a blog indulásakor megfogadtam, hogy olyan helyről nem írok kritikát ahol „otthon” vagyok, ez a hely ezeknek egyike és tartom is magam kezdeti elhatározásomhoz.

Legyen elég annyi, hogy mindig friss és finom a kaja, a kiszolgálás osztályon felüli, semmi extra, de minden egyszerű és nagyszerű.

Kihagyhatatlan: mustáros szelet, káposztasaláta, Marika-féle házi krémes, egy jó beszélgetés (legyél nyitott, ők is azok)

Most már öten járunk ide, minden ősszel és tavasszal, nem tudnám magunkat elképzelni e nélkül, megunhatatlan hála az égnek a gyerekeknek is.

Idén 15-én érkeztünk ragyogó időben, a számtalan helyszín és látnivaló közül úgy próbálunk szelektálni, hogy ami ősszel „megvolt” azt tavasszal nem muszáj.

Első napra egy könnyű Tábor-hegy túrát terveztünk, a gyerkőcöknek mindig kell egy kis idő, hogy ideérjenek…

 5,5 km könnyű séta 251 m szinttel, közben a nagyokkal bementünk egy vadrezervátumba hátha látunk valamit, később a jutalmunk is meglett egy 4-5 tagú őzcsapattal találkoztunk.

16-án a Caradhras (By Iringó) volt a célpont, talán tudjuk, hogy természetvédelmi, lezárt terület, ennek tudomásom szerint nincsen különösebb indoka, ám mi tudatlanságunkból fakadóan rendszeresen látogatjuk, kiemelten figyelve sajátos flórájának és faunájának érintetlenségére és háborítatlanságára.

cca. 7 km-t tekertünk le 480 m szinttel, közben megálltunk a tolvajok barlangjainál, meg külön egyszer szalonnázni is. Lefelé jövet lövést hallottunk, innen kezdve láthatósági ruhában folytattuk utunkat a régi turistaúton.

Pénteken sport napot tartván, Cseszneknek vettük reggel az irányt.

Nálunk egy ideje a mászás „népsport” a gyerkőcök is másznak.

A gyerekpályán kezdtem Totóval és Iringóval ezt viszonylag gyorsan abszolváltuk.

Utána anyával estünk neki a Várpanoráma út C-D pályának, ezt még megfejeltük egy Ostromlók útjával B-C, erre Iringó anyával még ráduplázott.

Hazafelé betértünk Zircre termelői sajtért és mézért Dóriékhoz, majd, hogy ne unatkozzunk este, kiültünk vadlesre a Som-hegy aljába.

A mező szélén álló lesre esett a választásom, egy nyiladék mellett, mint utólag kiderült, nem döntöttem rosszul…

17:00 után ültünk ki, ezután nem ettünk, ittunk, szépen lassan ránk telepedett a sötét.

Az első vendégünk 18:15 körül érkezett egy S alakban somfordáló ravaszdi róka személyében.

Miután eltűnt, csak a pockok neszezését hallgattuk a les alatt.

Hét előtt egyszer csak jött a vihar előtti csend, aztán a sokat látott őszi avar zörgése hallatszott a hátunk mögül.

Mintha a hátunkon futkosott volna hideg...

Paták taposták a kora tavaszi földet, lépések ropogtak alattunk, a csajokban megállt az ütő és egyszer csak könnyű léptek koppantak a mező széli poros úton, halványan foltok is látszottak a sötétben.

Egy 10-15 tagú őzcsorda haladt el mellettünk, mikor felkattintottuk a kézi lámpát, nem zavartatták magukat, egyszerűen továbbhaladtak dolgukra.

Ezután mi sem fagyoskodtunk tovább, megnéztük közelről a pockokat, majd hazaindultunk, hogy újult erővel vágjunk bele a hétvégébe…

Folytatás itt.